Az eljövendők árnyékai
2016. április 26. írta: Kisrekus

Az eljövendők árnyékai

wailing-wall.jpg

“Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Kol. 2:16-17

Merriam-Webster szótár

Árnyék (főnév)

1.) egy fényforrás fénysugarait felfogó test valamilyen felületre vetülő alakzata, vagy képe

2.) Valaminek a megjelenítése, képviselete, másolata ( egy változat, ami közel azonos az eredetivel)

3. ) Menedék valamilyen veszedelemből 

A Kolossé levél 2:17 szerint a Sabbathok/Szombatnapok, illetve az Úr Ünnepei árnyékai az elkövetkezendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Keresztény körökben nem ritkán idézik ezt a verset annak az értelmezésnek az alátámasztásaként, hogy Krisztus kereszthalála véget vetett a Szombatnapoknak és az Úr Ünnepeinek.  Ezek már a múltéi és nincs helyük sem a jelenünkben, sem a jövőnkben. Úgy tűnik, hogy ez a nézet legalábbis részben az árnyék szó negatív értelmezéséből adódik, jelentésének szépségén és szimbolikáján pedig sokan átsiklanak.

Úgy gondolom, hogy az árnyék definicióját egy Kolossé 2. tanulmánnyal elegyítve, ráébredhetünk az Úr által elrendelt  Szombatnapok és Ünnepek fontosságára egy Messiás hívő életében. Az út megkezdéséhez, térjünk vissza a kezdetekre.

“Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Szelleme lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.” I. Mózes 1:1-4

 A héber szó “Ore” a fény, melyet Isten a szavával létrehozott. (http://biblehub.com/hebrew/216.htm )

H216 אוֹר ('ôr)
- 1) fény, világosság; láng
2) napvilág, Nap
3) ragyogás, fényesség

Etimológia: H215-ből

Fényként mi gyakran a természetes, illetve a mesterséges forrásból származó fényre asszociálunk mint pl. a nap, vagy egy izzó. Az nappali fény “ore” azonban már a nap, illetve az elektromosság jelenléte nélkül is létezett.

Az “ore”  szó a H215 alapszóból származik, mely fényességet, vagy világosságot adó égitestet jelent. (http://biblehub.com/hebrew/215.htm)

H215 אוֹר ('ôr)
- A) Kal
fényesnek lenni, fényessé válik, felragyog, kivilágosodik
B) Nifal
kivilágosodik; participium: fényes, ragyogó
C) Hifíl
1) fényt ad, megvilágít, megvilágosít, világossá / fényessé tesz
2) világít, ragyog, fényt ad
3) fényt gyújt, tüzet gyújt

Etimológia: alapszó

A Messiás a János 8:12-ben azt állította magáról, hogy Ő a “világ világossága” Ő az “ôr”.

Pál szavai tehát egy fizikai és egy spirituális igazságról is tanúskodnak. Annak érdekében, hogy egy árnyékot fizikai értelemben megtapasztalhassunk, egy fényforrás jelenlétére van szükségünk. Vajon, nem pont erről beszél a Kolossé levél 2:16-17? A Szombatok és Ünnepek valóban árnyékok,  természetes síkon elrendelt találkozók Istennel, melyek a  fényforrást, vagyis Krisztust, a világ világosságát tükrözik vissza.  Árnyékával kapcsolódva lehetőségünk adódik, hogy intim kapcsolatba kerüljünk a fény forrásával. Ezek a különleges alkalmak túllépnek az időn, túl a látható valóságon és egy spirituális síkra terelnek bennünket, ahol a résztvevők ajándékként megtapasztalhatják a közösséget a Föld és a Menny Teremtőjével.

“Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik az Úrnak ünnepeit, a melyeken szent gyülekezésekre kell összegyülekeznetek. Ezek azok az én ünnepeim: III. Mózes 23:1-2

Az ünnepnapok, héberül  “moedim” szent gyülekezések, Maga az Úr által kijelölt időpontokban. (http:/biblehub.com/hebrew/4150.htm)

H4150 מוֹעָדָה מֹעֵד מוֹעֵד (môáḏáh móéḏ môéḏ)
- 1) kijelölt idő, (konkrét) időpont; ünnepnap
2) időszak; év
3) gyűlés, gyülekezés, gyülekezet
4) gyülekezőhely, találkozóhely, kijelölt hely
5) megbeszélt jel, jeladás

Vér szerint született és hit által beoltatott Izraeliták egyaránt összegyűlnek ezeken a kijelölt napokon, hogy megtapasztalják az Istent, Akivel szövetségre léptek. Ezek jóval többet jelentenek, mint pusztán találkozókat. Az Úr ünnepei, “Moedim” a Királyság tartóoszlopai, melyek a világ megváltásának történetét mesélik el. Felkészítő alkalmak, színházi főpróbák  valami óriási, az értelmünket meghaladó jövőbeli eseményre.

A Biblia tele van példázatokkal. A példázatok spirituális koncepciók  alapelvek  fizikai megjelenítései. Az árnyék második definíciója  “valaminek a megjelenítése, képviselete, másolata ( egy változat, amely közel azonos az eredetivel)

Ami a Sabbath-ot és az Úr ünnepeit illeti, ezek is fizikai dolgok, melyek egy spirituális koncepciót, vagy alapelvet hivatottak megtanítani nekünk. A heti Szombatnapokon, illetve a hét éves ünnepen való részvételünkkel, az emberiség megváltásra való szükségéről, Isten gondoskodásáról, illetve az Ő tökéletes teremtésének visszaállítására vonatkozó Ígéreteiről tehetünk tanúbizonyságot. Alázatosan beismerjük bukott természetünket, megvalljuk bűneinket, majd saját önző életmódunkat, szokásainkat lecseréljük az Ő tökéletes életmódjára! Arra törekszünk, hogy tanúi legyünk Istennek, aki az Ő képének visszatükrözésével helyreállított minket a Vele való szövetségbe, míg mi az örök békesség és dicsőség ígéretére várunk.

Ráadásul, mivel a Szombatnapok és Ünnepek valósága Krisztus, ezek a szent gyülekezések árnyékai, illetve változatai mindannak, amit a Messiás eddig tett. Ő a mi Páskabárányunk, Aki váltságul adta az életét  az emberiségért. A bűneinkért való büntetést és szégyenünket Magára véve, a Kovásztalan Kenyér Ünnepén temették el. Az Első Zsenge Ünnepen legyőzte a halált és feltámadott, az Ezékiel könyvében megjövendöltek szerint  pedig Sávóton, a Pünkösdként is ismert  Hetek Ünnepén kitöltötte szellemét követőire, hogy képessé tegye őket az Atya parancsolatainak megtartására, illetve az Evangélium terjesztésére szerte a világban.

Itt azonban nincs vége! Izgalommal várjuk Megváltónk még eljövendő tetteit! Előretekintünk a trombiták dicsőséges hangjára (Kürtzengés Ünnepe), melyek bevezetik a Messiás eljövetelét és az Ő Királyságát a Földön. A mi Főpapunk, Aki Önmagát adta a mi bűnökből való megtisztulásunk gyanánt a Mennyekben Mindörökké, a Messiás, az Ítélet napján (Jom Kippur – Engesztelés napja) megítéli a teljes földet és mindent ami rajta van. A halál és a bűn legyőzetnek, a Menyasszony pedig  a Vőlegénnyel együtt részt vehet a Mennyegzői vacsorán, az egész emberiség történetében  valaha megtartott legcsodálatosabb Sátoros Ünnepen. Azok pedig, akik a Báránnyal lakoznak, örökké pihenhetnek Őbenne, vagyis örök Sabbath nyugalomban részesülnek. Az Új Ég és Föld, illetve az Új Jeruzsálem pedig minden betöltése.

“Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen” Zsoltárok 91:1

A harmadik definíció az árnyék védelmező és oltalmazó szerepét emeli ki. A Szombatnapokon és az Úr Ünnepein való részvétel Mennyei védelmet és pihenést biztosít számunkra. E parancsolatok figyelmen kívül hagyásával, illetve a Teremtő Istenünkkel való találkozók elmulasztásával az Ő oltalmán kívülre kerülünk,  nyilaknak, dögvészeknek és az ellenség támadásainak tesszük ki magunkat. Az emberek által létrehozott ünnepek, melyek csupán az igaziak gyenge utánzatai - nem képesek az Ő védőszárnyai alatt tartani, sőt inkább sebezhetővé tesznek, összezavarnak és elrabolják az emberek békéjét.

“Az időpontokról és alkalmakról (Moedim)  pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.” I.Thess. 5:1-5

Az Úr Ünnepein való részvétel tudatosságot is kölcsönöz a földön eljövendő nyomorúságot és ítéletet illetően. Azok számára akik az Ő  világosságában ('ôr) járnak, az Úr napja nem tolvajként, vagy meglepetésként jön el. A Magasságos Isten megvédi és oltalmazó szárnyai alatt tartja az övéit. Nem kell félnünk, igazi békére és biztonságra lelhetünk Isten árnyékában.

Továbbá azoknak, akik a Messiásba vetett hitük által beoltattatak a Szövetségbe és Izrael polgáraivá váltak, ebben az időszakban adott (volt) a lehetőség a Pészach, a Kovásztalan Kenyér és az Első Zsenge Ünnepek megtartásárai. Júda testvérünk sok szenvedésen és üldöztetésen esett át, hogy még akár az élete árán is megőrizze ezeket a napokat.  Most, hogy  abban a kiváltságban lehet részünk, hogy közös cél által egyesítve, őrizzük ezeket a szent napokat, tegyük meg és deklaráljuk együtt Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének Királyságát és Hatalmát!  Megadatott, hogy tanúi legyünk a teljes Szentírásnak, mely megjövendölte a napot amikor egyre többen visszatérnek  Isten parancsolataihoz, így  várva a Messiás eljövetelét,  Aki a legigazabb jelentésük és céljuk szerint be fogja tölteni a Pészach poharait; a  megtisztulás poharát, a szabadulás poharát, a megváltás poharát, illetve a  remény poharát és végül elhozza majd a teljes helyreállítást és békét Izrael földje és népe számára.

Tehát ne hagyjátok, hogy bárki megítéljen titeket a Szombatnapok és az Úr Ünnepeinek megtartása miatt! Ezek árnyékok, melyek Krisztus világosságát, megváltását és teljes helyreállítását hirdetik! Legyünk a világosság hírnökei, fizikai edények, melyek spirituális igazságokat hirdetnek az embereknek, akik oly szükséges pihenésükre csak a Mindenható árnyékában megnyugodva tehetnek szert.

“Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: “ Jelenések 21:23

“Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. “ Efézus 5:8

Shalom! :)

 

Forrás: Christine Mancuso angol nyelvű cikke a Coastlands Congregation of Messiah honlapján

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebredes.blog.hu/api/trackback/id/tr1008664494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása