Arra teremtettünk és az az első számú elhívásunk, hogy elváltozzunk a Teremtő képmására.
Ez mindig így volt és mindig így is lesz. A Teremtés könyvétől (I. Mózes) a Jelenések könyvéig, az elhívás ugyanaz, hogy egyre inkább olyanná váljunk, mint Ő, ahogy Yeshua (Jézus) is példázta. Arra rendeltettünk, hogy elménket és a testünket odaszánva, Isten szeretetének hordozóedényeivé váljunk, mind az Ő, mind az emberiség irányában. Ha szeretjük Őt, engedelmeskedünk Neki, Őt szeretni pedig azt jelenti, hogy egymást szeretjük.
“Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr (YHVH)!“ III. Mózes 19:18
Az évezredek során az emberek sokat erőlködtek, hogy ennek a szeretetnek a pontos mibenlétét definiálják. A helyzet azonban az, hogy az elhívásunk nem erre szól, hiszen ez egy halandó ember számára nagyon megterhelő feladat lenne, ráadásul a Biblia az első szótól az utolsóig megteszi helyettünk! Maga Isten karaktere határozza meg mit jelent szeretni. Ebben az évben, nap mint nap azon leszek, hogy ezt felfedezzem és egyre inkább Őrá hasonlítsak – nem csak az írásaimban, hanem mindenben amit teszek, még a kudarcaim miatti reakcióimban is.
Életünk első számú elhívása, hogy szeressük Istent. A legjobban pedig úgy tudjuk szeretni, hogy képviseljük Őt a világ többi része felé. Arra is ösztönözhetünk embereket, hogy dicsőítsék Őt, ahogy arra is, hogy káromolják, segíthetünk, illetve botránkoztathatunk. Mindenesetre tartozunk annyival a Mi Mennyei Atyánknak, hogy hátat fordítva testi vágyainknak, saját elképzeléseinknek és jellemhibáinknak, melyek ellenszenvet válthatnak ki Iránta, inkább hűen igyekszünk tükrözni az Ő karakterét.
Ezt nagyon komolyan mondom. A történelem egy olyan szakaszába érkeztünk, amelyben nem az evangélium miatt gyűlölik az egyházat, hanem az egyház miatt gyűlölik az evangéliumot, mert sajnos nem ismerjük sem az Atya, sem a Fiú karakterét eléggé ahhoz, hogy hűen képviseljük.
Ezt a saját életemben mindenképpen meg szeretném változtatni! Ez a blog tehát Isten természetének felfedezőútján vezet végig, azt kiemelve, hogy hogyan változtassak a saját viselkedésemen és hozzáállásomon. Szeretném ha ez a blog az Ő karakterének dicsőítéséről szólna, hogy egy nap mindannyian érdemei szerint képviseljük Őt és örök elhívásunknak megfelelően, hűséges nagyköveteivé válhassunk.
Forrás: The Ancient Bridge, Tyler Dawn Rosequist - Remembering God