A kezdetek, avagy első pillanataim a zónán kívül...
2016. március 02. írta: Kisrekus

A kezdetek, avagy első pillanataim a zónán kívül...

sun-rise-over-horizon-df7b77bfb8-1440x900.jpgEz az első amolyan bemutatkozó bejegyzésem, melyben a teljesség igénye nélkül elmesélem, hogy 2015 tavaszán, hogyan nyitott új fejezetet az életemben egy kijózanító pillanat....

Fontos tudni velem kapcsolatban, hogy eddig a pontig szinte mindig teljes egészében másokra hagyatkoztam, hogy megértsek dolgokat a Szentírásból. Olvastam persze és volt is némi Igeismeretem - talán több is mint egy átlag hívőnek - de valahogy mégis több kérdésem volt, mint válaszom. A látszólagos ellentmondások nyugtalanítottak, a kitekert, érthetetlen magyarázatok pedig csak súlyosbították a helyzetet. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de fogalmam sem volt, hogy mi a gond...

Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Csak egy elejtett kis mondatocska és ott álltam sokkolva, kipenderítve a komfortzónámból, olyasmiket is megkérdőjelezve, melyekben addig eszembe sem jutott kételkedni. Kezdett erőt venni rajtam a pánik. Tudtam, hogy ha ez igaznak bizonyul, akkor az életem már sosem lesz olyan mint azelőtt. Sőt ha még hangoztatni is merném - márpedig ez velejár az igazsággal - könnyen célponttá válhatok. Az általánosan elfogadott dogmákon kívül eső véleményt megfogalmazni ugyanis, még a legnyitottabbaknak mondható keresztény közösségekben is olaj a tűzre. A széllel szemben pisiléshez tudnám még hasonítani. Elszánt kutatásba kezdtem.... meg kellett tudnom, hogy ez valóban olyasmi e, amiért érdemes kockáztatni.... Jó mélyre ástam magam a témában és az idő előrehaladtával egyre több dolog tisztult ki, nyert új értelmet, míg végül úgy éreztem, hogy valósággal felszabadultam.

Ahogy Jézus mondja a János 8:32 versben: "És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket."

Az első pillanatokban még nem vágtam, de mára tudom, hogy pontosan ez történt velem... egy jókora hályog esett le a szememről. A mai napig nem kevés egymásnak ellentmondó, vagy legalábbis addig annak tűnő Igeszakasz világosan követhető kibékülésének lehettem a tanúja és ez csak a kezdet. Mostanra már hiszem, hogy ez az információ a szellemi ébredés kulcsa, amelyre annyi keresztény vár. Az igazság a valódi identitásunk és gyökereink megismerésében rejlik!

Van egy olyan sejtésem, hogy páran a fentieket olvasva, ezen a ponton kíváncsiak a részletekre, mi az ami ilyen nagy hatást gyakorolt rám. Gondolkoztam is rajta elég sokat, hogyan osszam meg ezt másokkal és arra jutottam, fokozatosan teszem majd közzé a tanultakat, hol a saját szavaimmal, hol pedig kedvenc írott és videó tanításaim lefordításával.

Elindultam tehát az úton, melynek mondhatom, hogy még mindig jócskán az elején járok és persze azzal is tisztában vagyok, hogy a földi életem során, soha nem is lesz vége. Egy biztos: rendkívül kalandos, minden percét élvezem és csodálkozva vettem észre már az első lépéseknél, hogy az Ige megnyílt előttem. Versek, melyek korábban homályos foltok voltak számomra, hirtelen világossá váltak és érdekesebbnél érdekesebb összefüggésekre bukkanok nap, mint nap.

Ami viszont a legjobban rávilágított, hogy igazi kincsre leltem, az a hirtelen hozzáállásbeli változás a belsőmben. A Biblia olvasás fárasztó kötelességből, egy csapásra igazi szenvedéllyé vált.  Addig is voltak fellángolásaim, pár napos, hetes  időszakok, amikor kicsit jobban lelkesedtem, de ezek nem voltak hosszú életűek. Az általános sajnos azonban az volt, hogy esténként, mielőtt átadtam magam az "igazi" kikapcsolódásnak, mint  pl. egy film, vagy sorozat megnézése, letudtam az Igeidőt egy instant netes prédikáció meghallgatásával, nem ritkán azon kapva magam közben, hogy a gondolataim már a vacsora és a kedvenc sorozataim valamely jelenete körül járnak.

Legbelül persze tudtam, hogy az Ige fontos és építi a hitem, így sokszor mardosott is emiatt a lelkiismeret, de ugyanakkor büszke voltam, hogy az átlagnál mennyivel többet teszek a szellemi növekedésem érdekében. Pfff tudom szánalmas, de ez az igazság.... Így üldögéltem a kiszáradt patakomnál, időnként tettem egy kört az idióta hegy körül, melyet már annyiszor megjártam, majd visszaültem és vártam... egészen addig a bizonyos napig, amikor Isten az imáimra válaszul, végre felnyitotta a szemem. :)

Hozzáteszem, nem lett csapásra Biblia tudós professzor belőlem, maradtak még mostanra is nyitott kérdések bőven, de az arány már koránt sem olyan kétségbeejtő, mint ezelőtt. Ráadásul, mindennap tanulok valami újat, megismerek egy kicsit többet Isten karakteréből és egyre intenzívebben érzem a kezei nyomát az életemen.

Amennyiben te is szívből keresed Istent és az igazságra vágysz, kövesd a blogomat és növekedj együtt velem. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebredes.blog.hu/api/trackback/id/tr668434178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása