Boldogmondások
2016. június 30. írta: Kisrekus

Boldogmondások

sermon-mount.jpgHosszabb szünet után most ismét  billentyűt ragadok. Egy kedves tesóm, barátom  Don Barber gondolatébresztő  tanulmánya után magam is elmélyedtem a Boldogmondásokban... A következőkben az eredeti tanulmánnyal együtt erről szeretnék beszámolni nektek.


Máté 5:1: "Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és amint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai."


Megjegyzés: A rabbi és tanítványai között nagyon szoros kapcsolat volt akkoriban. Nem csak tanultak tőle, de igyekeztek imitálni a viselkedését, karakterét,  a rabbi pedig felelősséggel tartozott a tanítványaiért. Fontos, hogy Jézus tanítványai egytől egyig zsidók voltak, így Ő a földi élete során sosem szólította meg közvetlenül az egyéb nemzeteket. Ennek ellenére, szavai természetesen minden hitre jutott embernek szólnak (származástól függetlenül), hiszen Isten nem személyválogató és  nincs külön kinyilatkoztatása a nem zsidók számára.

Efézus 4:1-7: "Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is; Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint."

A boldogok…. blessed: bles'-ed (héberül ashar) áldottat, boldogot, kiváltságost jelent.

Zsoltárok 1: “Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.”
Lukács 1:42 “És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.”

A kumráni iratokban az az a Holttengeri Tekerecsekben található egy a Boldogmondásokra nagyon emlékeztető szöveg, melyben a bölcsességnek kiemelt szerepe van. A hiányos szövegrészek zárójelbe vannak.

“[Boldog, aki igazat szól ….] tiszta szívvel, s kinek nyelvén nincs rágalom. Boldogok, kik rendeléseire támaszkodnak, s nem támaszkodnak a rosszaság útjára. Boldo[gok], kik Benne örvendeznek, s nem áradnak szét az esztelenség útján. Boldogok, kik tiszta kezekkel keresik, s nem álnok szívvel kutatnak utána. Boldog az ember, ki elérte a bölcsességet, ki a Magasságbeli Törvényében jár, és az Ő útjaihoz igazítja szívét, és az Ő példái szerint fegyelmezi magát, és fenyítéseiben folyvást örömét találja; és aki nem utasítja el a szorongatás nyomorában, és a veszély idején nem hagyja el Őt, és a félelem [napjaiban] nem feledkezik meg róla, és nem veti meg lelke szorultságában. Hanem folytonosan róla gondolkodik, és szorultságában is a [Törvényen] elmélkedik, [és egé]sz életében Reá [figyel, és] szemei előtt [tartja,] hogy ne járjon [a gonoszok] útjain, [és …]együtt, és szíve iránta eped, [… és koronát helyez fe]jére, és királyokkal ül[teti le (együtt)…” 4Q525


Máté 5:3: "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa."

A “lelki szegény” egy héber idióma, melynek jelentése bűnbánó.

Ézsaiás 66: 2: “Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.”

Beszédemet “rettegi” … mit jelenthet ez? Ugyanezt a szót használja az 1. Sámuel 4. Fejezetének 13 versében az Ige:

“És ímé mikor oda ért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.”
Illés a lelke mélyéig hatoló, mindenek feletti, elsöprő szenvedéllyel keresi, félti a frigyládát, hogy az a helyére kerülhessen."

Tehát boldog az, aki mindenek feletti, elsöprő szenvedéllyel tudakozza az Írásokat.

Máté 5:4: “Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.”
Akik sírnak /angolul: "they that mourn", görögül: penthéō jelentésük gyászolni, lamentálni/

Ézsaiás 61:2 “Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;” Ézsaiás 66: 10, 13: “Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, akik őt szeretitek; vígadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, akik gyászoltatok miatta! Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást!”


Máté 5:5 “Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.”
Szelíd /angolul meek, görögül πραΰς praÿs, jelentés: alázatos, gyengéd/

Zsoltárok 37:11 “A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.”


Máté 5:6: “Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.”
Éhezik /angolul: hunger, görögül πεινάω peináō – éhezik, szükségben van/
Szomjúhozik /angolul: thirst, görögül: διψάω dipsáō – szomjúhozik, átvitt értelemben hőn vágyik valamire
Igazság /angolul righteousness, görögül: δικαιοσύνη dikaiosýnē - becsület, tisztaság, tisztesség, tartás, hit általi engedelmesség Istennek
Megelégíttetnek /angolul: be full, satisfy, görögül: χορτάζω chortázō – v.kit megetetni, kielégíteni a szükségeit, betölteni vágyait

Zsoltárok 42:3 "Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?
Zsoltárok 107:9 “Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval!”
Ámos 8:11: “Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.”
Zsoltárok 4:6-9 “Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban. Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arcodnak világosságát, oh Uram! Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájok és boruk. Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.”
Lukács 1:53: “Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.”
Ézsaiás 41:17 “A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket.”
Ézsaiás 66:11-12: “Hogy szopjatok és megelégedjetek megvígasztaltatásának emlőjén, hogy igyatok és örvendjetek dicsőségének bőségén. Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsőségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken cirógatnak titeket.”


Máté 5:7 “Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.”
Irgalmasok /angolul merciful, görögül: ἐλεήμων eleḗmōn – kegyelmes, aktívan könyörületes és együttérző
Irgalmat nyernek /obtain mercy, görögül: ἐλεέω eleéō – a kegyelem megtapasztalása

Zsoltárok 18:26: “Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.”
II. Sámuel 22: 26: “Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.”


Máté 5:8: “Boldogok, akiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.”

Zsoltárok 7: 10 Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket.”

Zsoltárok 22:4-5 “Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.”

Zsoltárok 24:3-5: “Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az ÚRtól, igazságot a szabadító Istentől.”

Zsoltárok 51:10 “Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős szellemet újítsd meg bennem.”

Zsoltárok 73:1 Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez!”

Zsoltárok 97:11 Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre.”

Zsoltárok 11:69 “Hazugságot koholtak ellenem a kevélyek, de én megfogadom utasításaidat tiszta szívből.”

Máté 5:9 “Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”

 Péld. 12:20 “Csalárdság van a rosszat koholók szívében, de akik békés tanácsot adnak, azokéban öröm.”

Róma 14:19 “Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják”

Jakab 3:18 “Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.”

Mit jelent békét teremteni? Mi Isten koncepciója? Bizonyosan nem a ma általános politikai korrektség. Fineást, Áron unokáját pl. a békesség szövetségével ajándékozta meg az Úr, miután leszúrt egy parázna nőt és férfit, így elhárítva Isten haragját  Izrael fiairól.  (4. Mózes 25:6-13)

A béke szó a héber “Shalom” szóból került lefordításra és a Shin (ש), Lamed (ל), Vav (ו), Mem (ם)  betűk alkotják. A héber egy nagyon érdekes nyelv, minden betűje önálló jelentést hordoz. A “Shalom” szót alkotó betűk jelentéseit egymás mellé téve pl. a következő kapjuk:

Lerombolni(Shin) a hatalmat (Lamed) mely teremt (Vav) zűrzavart (Mem). A Shalom betűi tehát azt mondják nekünk, hogy az igaz béke eléréséhez, a káoszt, illetve az azt teremtő hatalmat (vagyis Sátánt) le kell rombolni. Hogyan rombolhatjuk le ezt a hatalmat és teremthetünk ezáltal békét? A Jakab level 3:13-18 azt mondja, hogy a zűrzavarra Isten bölcsességével reagáljunk, ne irigykedjünk  és ne viszálykodjunk(Jakab 4:1-6), illetve álljunk ellen az ördögnek és elfut tőlünk. (Jakab 4:7) Engedjük hát a büszkeségünket meghalni és legyünk béketeremtők. Romboljuk le a hatalmat, mely zűrzavart teremt az életünkben.

Máté 5:10 “Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”

 

Ézsaiás 66:5 “Halljátok az ÚR igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az ÚR, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak.”

Shalom!

 

Források:

Don Barber Facebook jegyzet

Xeravits Géza: Könyvtár a pusztában

Bibiliafordítások  - Immanuel.hu

Blue Letter Bible

A bejegyzés trackback címe:

https://ebredes.blog.hu/api/trackback/id/tr208856514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása