A spiritualitásnak nincs egyezményes, mindenki által elfogadott definíciója, de az általános nézet leegyszerűsítve a következő: Nem mi vagyunk a világ közepe, létezik valami magasabb rendű erő, vagy öntudat (szokták univerzumnak, Istennek és energiának is nevezni) mellyel különböző technikák segítségével kapcsolatot teremthetünk és magasabb szintre emelkedhetünk, megvalósíthatjuk önmagunkat. Különféle ezoterikus oldalakon még ilyen definíciókat találtam:
- tudatában lenni a kapcsolatnak a föld minden élőlénye között
- A spirituális ember fölemelkedve túljut a gondolkodás és a tudomány határain, szabadon gondolkodik, elfogadja, hogy van másik valóság.
- önmegvalósítás
- a befelé fordulás személyes útja, mellyel túllépünk az öt érzékszervünkön, elménken és intellektusunkon hogy megtapasztaljuk a mindannyiunkban ott lakozó Lelket
- utazás önmagunkba, sőt azon túl
- a befelé fordulás folyamata, amelyben megismerjük gondolatainkat
Megkértem néhány hívő ismerősömet is, hogy ők is írják meg mit jelent számukra a spiritualitás szó. Ilyen válaszokat kaptam:
- Egy spirituális embernek a fő célja saját lelkének fejlesztése.
- A spirituális ember lelki, önelemző, jóban és rosszban hívő
- A spirituális ember nyitott és fogékony is a szellemi (Igei) dolgokra
- a dolgok Krisztus szerinti megítélése
- a képesség, hogy Isten szemével lássuk a világot
- kapcsolódás Istenhez dicséreten, imán és az Ige olvasásán keresztül
- miután fizikai testbe zárt szellemi lények vagyunk, a spiritualitás az amikor a szellemi részünk irányí
Bár erősen individualista társadalmunk számára a Szentírás szerinti gondolkodás alapvetően idegen, érdekes, hogy a hívőktől származó válaszok nem térnek el különösebben az általános vélekedéstől, sem pedig az úgynevezett keleti vallásfilozófiáktól, ezotériától.
A fővonalas kereszténység azt tanítja, hogy Istent csak a spirituális dolgok érdeklik, a fizikai valóság pedig hidegen hagyja, sőt egyesek odáig elmennek, hogy a földi, fizikai dolgok mind teljesen hiábavalóak. Tény, az Atya szellem, a szellem pedig láthatatlan, felfoghatatlan az ember számára. Isten azonban ezt jól tudta, tehát úgy tervezte meg a fizikai világot, hogy az reflektáljon a láthatatlanra. Leírta pl. a földi apák kinézetét, funkció it és felelősségét. E képnek engedelmeskedve láthatjuk az emberben kiábrázolódni a Mennyei Atya természetét, amikor azonban ez az apa modell eltorzul, az ember is eltorzul és méltatlanul jeleníti meg az Atyát. Ezért fontos mindig hűnek maradni Isten útmutatásaihoz.
Jézus a földi születést használja a szellemi újjászületés modelljeként. A fizikai születés megértésével, mely a spirituális valóság képe, belepillanthatunk a szellemi a valóságba. Még sorolhatnám a példákat, de alapvetően a lényeg, hogy ezek a képek mindenhol ott vannak. Isten elhelyezte láthatatlan természetét az Ünnepeibe, a Sabbath-ba, az oltárba, a házasságba, a gyerek-szülő kapcsolatba, az aratási ciklusokba stb. Amikor megértjük ezeket a fizikai képeket, megláthatjuk benne a spirituális koncepciókat és Isten tökéletes rendszerét.
“Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniilik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. “ Róma 1:20
Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a mai nyugati világot, benne a kereszténységet is átható görög(hellenisztikus) gondolkozásmód szerint, mely mondhatni lelki örökségünk, a jó dolgok tudása , a pozitív gondolkozás, a moralitás és az etika mind intellektuális koncepciók, melyek lelkünk táplálékaiként szolgálnak, a testünktől pedig teljesen idegenek. A görögök számára a szív jó, míg a test gonosz, tehát bármely gonoszság csak testi létünk természetes hozadéka. Miután a test úgy sem képes a mennyekbe bejutni, alapvetően teljesen mindegy mit csinálunk, csak a szívünk legyen a helyén. Most nézzünk meg egy verset:
“Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1. Kor. 6:9-12
Íme a szöveg görög gondolkozás szerinti értelmezése: A test követ el gonoszságot, a valódi szellemi énünk nem. A test csak azt teszi, ami számára természetes, vagyis rossz dolgokat, míg a szívünk szándékai tiszták. Szóval mindent szabad nekünk, míg elismerjük, hogy vannak dolgok melyeket jobb nem tenni. Miután az ember egy szellemi lény, szelleme pedig az istenek tulajdona és egy másik dimenzióban operál, e világ dolgai csupán a gyenge, földhözragadt emberek számára fontosak és e bukott világ hozadékai.
E teológia szerint az Újszövetség arra használja az ószövetségi történeteket, hogy a kegyelem és a törvény között kontrasztot állítson. Ez egyszerű igazságok elszellemiesítéséhez, relativizáláshoz és hiper-kegyelem tanításokhoz vezet és Isten minden fizikai létünkre vonatkozó parancsolatát érvényteleníti, hiszen ez utóbbiak irrelevánsak egy spirituális ember számára.
A héber az a biblikus gondolkozás szerint az ember lélek szellem és test hármas egysége. Minden részünknek szentté kell válnia, ahogy Isten is szent. Az ember nem csupán az amit gondol, hanem amit cselekszik és akiben bízik, akit követ, meghatározza minden cselekedetét. Így hiszem, hogy a valóban szellemi ember mindenekelőtt az Úr parancsolatait akarja követni, olyanná akar válni mint Ő, tehát engedelmes. Isten törvénye szellem és az annak való engedelmesség Krisztusban, aki által mindenre van erőnk ugyebár, szintén szellemi dolog.A spiritualitás és az Úr törvényeinek megtartása között nincs ellentét, amennyiben nem önmagunk dicsőítése, üdvözítése, vagy egyéb hasonló a célunk, hanem az Ő dicsőítése, illetve hálánk, szeretetünk és tiszteletünk kifejezése.
Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve. Róm 7:14
Mert a testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Róm. 8:6
“Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt. “ Zsolt. 19:7
“Szálljon reám a te irgalmasságod, hogy éljek, mert a te törvényedben gyönyörködöm. “ Zsolt. 119:77
“Az én parancsolatimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten. “ Ezé 18:9
“A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk. “ Zsolt. 119:165
“Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből “ Mal. 2:6
A görög (hellenisztikus) gondolkodásmód szerint a spiritualitás nem e-világi, hanem valahol a földön túl található. Ez mindenféle New Age filozófiák és a modern kereszténység alapja is. Az istenek e világon kívül, egy másik dimenzióban léteznek, így egy igazán spirituális személyt nem érdekelnek a világ dolgai. A fizikai dolgok és az érzelmek megtagadása e filozófia fontos eleme. A helyes gondolkozás és a jó eszmék a spirituális személy ismérvei. Az igaz spiritualitás csak a művelt (gazdag) emberek számára volt elérhető , az e-világi létszükségletekről a szegényebb rétegek voltak hivatottak gondoskodni. Ezek voltak az árokásók, földművesek ,ácsok stb. Az istentisztelet gondolati síkon történt és nem demonstratívan. Az önmegtagadás nagyon spirituális dolognak számított, miután a fizikai dolgokat alapvetően gonosznak tartották. Minél hamarabb jutott valaki a másvilágra, annál jobb volt. Ezért számított az öngyilkosság tiszteletreméltó cselekedetnek a görög gondolkodásban. A Mennyei állampolgárságról szóló Igeszakaszokra ennek köszönhetően a másvilági létezés promóciójaként tekintettek. A házasságot is világi dologként kezelték és inkább elkerülték. A távolmaradás bizonyos húsoktól és éltelektől egy magasabb szellemi szintre emelkedést jelentett számukra. A pozitív gondolatokra való összpontosítás egyet jelentett a szellemben járással, mely isteni jelenésekhez vezetett. Krisztus értelme bennünk tehát a pozitív gondolkozás lett. A gnoszticizmus hajnalán a hívők nem “mit tenne Jézus” hanem mit gondolna Jézus” karkötőket hordtak volna.. A gnosztikus gondolkodásban lenézték az érzelmeket. Az érzelmek kimutatása a gyengeséggel és az éretlenséggel volt egyenlő. A szenvedélymentesség és a test megtagadása jelentette az igaz spiritualitást. Gyakran hordtak szánt szándékkal kényelmetlen ruhákat, hogy ezzel is demonstrálják a test megtagadását. A korai gnosztikusok közül sokan némasági fogadalmat tettek, hiszen egy igazán spirituális embernek nincs is mit mondania.
A héber (bibliai) gondolkozásmód éles ellentétben álla hellenisztikus, az az a görög gondolkozásmóddal. Először is az igaz spiritualitás földi és nem földöntúli. A héber gondolkozásban Isten helyezte az embert a földre, aki megbízást kapott, hogy gondoskodjon környezetéről. Útmutatást kapott, hogy hogyan tartsa karban a testét, hogyan szeresse felebarátját, mikor ültessen növényeket és mikor ne, mikor, hogyan és miért ünnepeljen, mikor pihenjen és mikor dolgozzon. Elmondatott neki, mikor illetve hogyan segítsen a szegényeknek és hogyan bánjon a pénzével. A Szentírás szerinti spirituális ember számára a másvilág jutalom, nem pedig a cél. Spirituálisnak lenni azt jelentette , hogy valaki itt a földön Isten Igéjének megfelelően teljes életet élt. Jézus azt mondta: Az én beszédeim szellem és élet. Isten eljött az Ő általa teremtett világba és itt élt. E világban szenvedett, itt halt meg, itt temették el az Ő földjébe és itt is támadt fel. Az igazi szenvedés mindig annak a következménye, mikor kiállunk Isten szaváért, sosem mi mérjük magunkra. Részesnek lenni e világ jobbá tételében spirituális volt. Szellemben járni azt jelentette, hogy Isten Igéjének megfelelően viselkedtek, ünnepelték az életet, a szellemet, a lelket és a testet. Spirituálisnak lenni annyit tett, hogy összpontosítva, teljes energiabedobással végezték a dolgukat. Az érzelmek részei Isten természetének. Így az érzelmek természetesek, de az Ő Igéje szabályozza őket. Más szavakkal, az érzelmeknek is megvan a maga helye és ideje. A héber gondolkozásban a halál folyamata a gyász és sírás ideje. Salamon szerint “Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek, ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak., ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek. A Zsoltárok könyve tele van érzelmekkel. Nem arról van szó, hogy az érzelmek világi dolgok, csak helyesen meg kell ítélnünk azoknak helyét és idejét. Egy temetésen hisztérikus nevetésben kitörni például nem épp jó ítélőképességre vall. Az érzelmek tehát nem az igazság bizonyítékai, hanem az arra adott reakciónk. A házasság talán a legspirituálisabb dolog, amit egy férfi és nő között létrejöhet Egy Istenfélő házasság minden egyes aspektusa spirituális egy héber gondolkodónak, különös tekintettel a szexre. A szexet úgy látják, mint Isten természetének legteljesebb földi megnyilvánulását és mégis csupán a felszínét kapargatja annak amilyennek a Messiással való egységünknek lehet.
A Szentírás szerint a test nem gonosz. Sem az Ó, sem az Újszövetség nem állít ilyesmit. Amikor a Szentírás testről beszél, a bennünk lévő másik természetről beszél, mely háborúban álla szellemmel. Ez a másik természet pedig az általunk örökölt és a világot uraló görög gondolkozásmód, a világi rendszer, amelyből ki kell jönnünk. A világi kultúra, mely szembeszáll Istennel.
Platón szerint a kozmosz duális és az ember a dualizmus képmása. A test a lélek börtöne. Az örök lélek egy gonosz, tökéletlen testben senyved és a megváltás csak a halállal jön el. Az élet kudarcra ítélt, kegyetlen, reménytelen és az istenek által elrendelt sors alárendeltje. A legjobb amit az ember tehet, hogy valamiféle ezoterikus tudásba menekül a teste elől. Nem véletlen, hogy plátói kapcsolatnak hívják azt amikor két személyt csak egymás intellektusa érdekel.
A héber gondolkozás ezzel szemben jónak látja a testét és a környezetét is. Megérti, hogy ezeket mind alázattal az Úrnak kell szentelnie, illetve felelős jó sáfárként gondoskodnia kell a Teremtő ajándékairól. Az embert dinamikus egységként látja, aki arra hivatott, hogy szenvedéllyel és egész létével Teremtő Istenét szolgálja. Testét Isten kegyelmének hordozójaként és igazságának szócsöveként látja.
Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 1 Ko. 10:31
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Efe. 6:12
Azért mi is, a mely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben Kol 1:9
A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, díiséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. Kol 3:16
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. 1 Pe. 2:5
Shalom!
